A tető helyreállítása a cserepek, majd a cserepek közötti föld kitöltés, az alátét-zsindely és deszkázat eltávolításával kezdődött, majd a rejtett szarufák és szelemenek eltávolításával folytatódott. A tetőszerkezet eltávolított elemeit egyesével megvizsgálták, és ha szükséges volt, akkor az elkorhadt vagy rovarok által megtámadott részeket, esetenként az egész elemet kicserélték. Az, hogy mekkora részt távolítsanak el az eredeti, ám megrongálódott elemekből, a felújítás egyik kulcsfontosságú kérdése, amiről a vezető építész és a vezető ács együtt dönt. Mivel a tetőszerkezet erősen károsodott (magát a helyreállítást is ez indokolta), az eredeti faszerkezet elemeinek 50 százalékát kellett kicserélni.
Miután a tető vázszerkezetét szétszedték, a japán templomok egyik jellegzetességét adó, ereszt alátámasztó konzolrendszer (tokyō) szétszedése és újbóli összeállítása következett. Ez általában nem csak a konzolrendszer korhadása miatt szükséges, hanem az ereszvonal kiegyenesítése miatt is. A templomtetők egyik jellemző szerkezeti problémája, hogy a magastető szerkezetének és a cserépfedésének súlya miatt az eresz egyenetlenül süllyed meg. Az enyhén ívelt, szabályos ereszvonal a buddhista templomok egyik legfőbb jellemzője, és míg az európai kultúrában az épület korát jelző ehhez hasonló kisebb hiba inkább pozitívumnak számít, addig a japán felfogás szerint az eresz hullámossá válásával az épület esztétikai értéke csökken.
A helyreállítás megkezdése előtt az ereszt három sor urago, azaz eresztakaró deszka alkotta. A helyreállítás során a középső urago-soron talált nyomokból és egy a Tempo érából (1830-44) ránk maradt helyreállítási feljegyzésből következtetni lehetett arra, hogy eredetileg csak két sor uragót alkalmaztak és erre helyezték a héjazat alátétdeszkáit. Az ereszt a felújítás során ezen eredeti állapotába állították vissza. Az eredeti forma visszaállításának ez egy kis léptékű gyakorlati példája, de maga az elv fontos részét képezi a japán műemlékvédelemnek.
Az említett munkafolyamatokat minden alkalommal aprólékos tudományos kutatómunka kíséri. Minden eltávolított elemet megjelölnek és leltárba vesznek, hogy azok az eredeti helyükre kerülhessenek vissza. A szétszedés során folyamatosan vizsgálják az épület szerkezetét, az alkalmazott technikákat, az eredeti állapotra utaló jeleket és a későbbi helyreállításokat, változtatásokat. Minden fontos adatot írásban, rajzban és fotóban rögzítenek, majd a helyreállítás után hivatalos beszámolóban dokumentálnak, mely tartalmazza a helyreállítás és a kiegészítő építkezések (művezetői iroda, infrastruktúra, állványzat) ütemtervét és költségvetését, az épület történetét a helyreállítás során talált bizonyítékok alapján, a szétszedés és összerakás folyamatát. A pontos dokumentáció célja, hogy információforrásként szolgáljon az építészettörténet és a jövőbeni felújítások számára. Egy-egy fontos épület-helyreállítás dokumentációját 300 példányban publikálják, és szétosztják az építészkarok könyvtárai, a műemlékvédelmi intézmények és a műemlékekkel foglalkozó szakemberek között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése